3 érv amellett, hogy fejvadászon keresztül pályázz meg egy álláslehetőséget
Sok álláskeresőben a HR tanácsadó cégek hirdetéseit látva felmerül a kérdés, hogy egy-egy számára vonzónak tűnő nyitott munkakör mögött vajon melyik vállalat lehet a megbízó, és hova keresnek úgy új munkatársat, hogy ehhez fejvadász segítségét veszik igénybe. Egyesek tovább mennek, és igyekeznek kinyomozni, hogy melyik cégről van szó, hogy aztán a közvetítőket megkerülve, közvetlenül a megbízónál jelentkezzenek az adott pozícióra. Nem biztos, hogy jól teszik, és erre most három érvet is hozunk:
- A fejvadász nem hagyja, hogy elkallódjon a jelentkezésed
Nincs annál bosszantóbb érzés, mint amikor jelentkezel egy állásra, aztán hetekig nem jön visszajelzés, és minden a levegőben lóg. Végül aztán az egész jelentkezés a feledés homályába veszik. Mivel a fejvadászok az állásokat meghirdető féltől kapják a bevételüket, biztos lehetsz abban, hogy ők mindent megtesznek azért, hogy amint lehet, legyen információd arról, hogy hogyan áll a jelentkezésed, és lehetőleg meghallgassanak mindazok a vállalati HR-es kollégák, akiknek elküldték az életrajzodat. Ha a szóban forgó toborzó cég korrekt, akkor azt is el fogják neked mondani, ha a kollégák úgy döntöttek, nem továbbítják jelentkezésedet az adott munkakörre, mert látják, hogy a szakmai tapasztalatod alapján nem ez a megfelelő lehetőség számodra, és úgyis csak felesleges köröket futnál. Mi úgy véljük, hogy ez a minimum, amit minden álláspályázó megérdemel.
- Kapsz információt az elérhető fizetésről
Magyarországon a legtöbb esetben semmilyen támpontot nem ad egy-egy álláshirdetés arról, hogy milyen kompenzáció érhető el az adott munkakörben (igen, ez igaz a Dr. Ekler és Társai Kft. honlapján meghirdetett állásokra is). Viszont, ha az első interjút a fejvadász folytatja le veled, akkor előbb-utóbb úgyis szó esik a pénzből, és érdemi tanácsot is fogsz kapni arról, hogy milyen módon és milyen céllal érdemes a bértárgyalásba belekezdened akkor, amikor már az „éles” interjún jársz. Hogy miért? Azért, mert ha már idáig eljutottál, akkor a fejvadász alkalmasnak tart a munkakör betöltésére, és abban érdekelt, hogy fel is vegyenek. Nem abban, hogy mindenáron minél magasabb fizetést alkudj ki, hanem abban, hogy a megállapodás minden fél számára megelégedést nyújtó módon létrejöjjön.
- Nem kell űrlapokat kitöltened
Rendkívül frusztráló, amikor önmagában nem elegendő az önéletrajz és motivációs levél elküldése, mert az állást meghirdető nagyvállalat még űrlapok kitöltését is elvárja a jelentkezőktől. Nem, nem arról van szó, hogy elkérnek egy telefonszámot vagy más elérhetőséget, hanem konkrétan a jelölttel végeztetik el az adatbázis-feltöltéshez szükséges, sokszor időigényes és idegölő munka nagy részét. Ilyen élményed a Dr. Ekler és Társainál nem lesz, de gyanítom, hogy a többi HR tanácsadó cégnél sem, hiszen a mi munkánk az, hogy bevonzzuk, és nem az, hogy elriasszuk a jó jelölteket.